Tegnap Erdőszentgyörgy és Bözöd képviseletében is felkötöttek egy imaszalagot, amely a csíksomlyói búcsúra induló zarándokokkal együtt jut el a kegyhelyre. Az üzenet a következő gondolatot hordozza: „Aki Istennel jár, nem marad egyedül.”
A kezdeményezés célja, hogy lelki üzenetet és imaszándékot közvetítsen a Szűzanyához a csíksomlyói zarándoklat alkalmával. A szervezők szerint a felirat a keresztény hit egyik alapvető üzenetét idézi meg: az ember a nehéz és magányos időszakokban sincs teljesen egyedül, hiszen a hit és az isteni gondviselés végigkíséri életútját.
Az előző évekhez hasonlóan idén is a Varázspatkó lovaszarándok csapata vállalta, hogy az imaszalagot eljuttatja Csíksomlyóra. A lovas zarándokok Erdőszentgyörgyön is megálltak útjuk során, ahol a helyiek köszönetet mondtak nekik a hagyomány folytatásáért és szolgálatukért.
A csíksomlyói búcsú minden évben több százezer hívőt és zarándokot vonz a Kárpát-medence különböző részeiből, a lovas zarándoklat pedig az elmúlt években a rendezvény egyik különleges és látványos hagyományává vált.
