Ludovic Orban miniszterelnök hétfő reggel azt mondta: felmentik a maszkviselés szabálya alól a szabadban kocogó személyeket, de vigyázniuk kell, hogy ne érintkezzenek más emberekkel.
Orban a Nemzeti Liberális Párt székhelyén nyilatkozott. Kifejtette: az országos vészhelyzeti bizottság az eddigi óvintézkedések eredményeinek kielemzése után fogja eldönteni, hogy szükség van-e további szigorításokra.
Beszélt az éjszakai kijárási tilalom lehetőségéről is. ‘Egyelőre látni szeretnénk, hogy más országokban, ahol bevezették ezt a tilalmat, milyen a hatása. Akarjuk látni, hogy más országokban van-e eredménye. Az éjszakai kijárási tilalom kevésbé érinti a felnőtt lakosságot, főleg a serdülők járkálnak 23 óra után’ – fejtette ki Orban.
Hozzátette: a járványtani elemzések arra utalnak, hogy a COVID-19 terjedésében számottevő szerepük volt az olyan rendezvényeknek, ahol nagy társaságok gyűltek össze a vendéglőkben, rendezvénytermekben: esküvőknek, keresztelőknek, ünnepségeknek. ‘Persze, lehet ilyen összejöveteleket szervezni, de magánterületeken. A mi tanácsunk az, hogy a fiatalok, kamaszok is tartsák távol magukat az ilyen összejövetelektől’ – fogalmazott a miniszterelnök.
AGERPRES/(HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)