Megvan a kivitelező az A8-as autópálya legnehezebb szakaszára – román cég nyerte a szerződést
Megvan a kivitelező az A8-as autópálya legnehezebb szakaszára – román cég nyerte a szerződést

Megvan a kivitelező az A8-as autópálya legnehezebb szakaszára – román cég nyerte a szerződést

A román közlekedési miniszter, Ciprian Șerban mai bejelentése szerint hazai kivitelező nyerte el az A8-as autópálya legnehezebb szakaszának tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A szóban forgó rész a Gerinces és Pipirig közötti szakasz, amely Neamț megyén halad keresztül, és a Nyárádszereda – Leghin közötti hegyvidéki szakasz részét képezi.

A miniszter hangsúlyozta:
„Ettől a naptól kezdve mind a négy szakasz, amely az Egyesülés autópálya legnehezebb, hegyvidéki részét alkotja, rendelkezik kijelölt kivitelezővel.”

A Gerinces– Pipirig szakasz megvalósítására kötött szerződés értéke közel 6 milliárd lej, így ez az egyik legnagyobb értékű infrastruktúra-beruházás Romániában. Ennél valamivel drágább a Ditró – Gerinces szakasz, amelyre már megkezdődött a tervezési fázis, és 6,2 milliárd lejbe kerül.

A kormány célja, hogy legkésőbb 2030-ig teljes hosszában megépüljön az A8-as autópálya, és így Marosvásárhely és Németvásár között mintegy 200 kilométeren lehessen gyorsforgalmi úton közlekedni.

Az A8-as autópálya kiemelt jelentőségű projekt, amely Erdélyt köti össze Moldvával, és hosszú évek óta várat magára. A mostani fejlemények alapján azonban újabb fontos lépés történt a megvalósítás felé.