Közelebb hozta az érintettekhez az ügyintézést a restitúciós folyamat peres eljárásain az a törvénymódosító javaslat, amit az RMDSZ nyújtott be a parlamentbe. A kommunista rendszer ideje alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának esetében ezentúl az érintettek az adott ingatlan címe vagy földrajzi elhelyezkedése szerinti illetékes megyei törvényszéken támadhatják meg a Központi Kárpótlási Bizottság döntéseit, amennyiben az szükséges. Eddig kizárólag csak a bukaresti törvényszéken lehetett ezt megtenni.
A képviselőház plénuma végső döntést hozó fórumként szavazta meg a kezdeményezést.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője szerint azért volt szükség erre a módosításra, hogy érvényesülhessen a törvény előtti egyenlőség minden állampolgár számára. „Az eddig hatályban levő törvények értelmében sokan fölösleges utak megtételére kényszerültek, és az ezzel járó többletkiadások is terhelték őket. Az RMDSZ azt kérte, hogy az állam biztosítsa egyenlően a hatékony jogorvoslathoz való jogot és ezáltal az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést is minden állampolgára esetében” – taglalta a képviselő. A javasolt módosítást a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács is megerősítette. Ahhoz, hogy a törvény életbe lépjen, még ki kell hírdetnie az államelnöknek és meg kell jelennie a Hivatalos Közlönyben.
(Közlemény, Maszol)