Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány 30 napra az ország egész területére – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter az országos vészhelyzeti bizottság tegnap esti ülését követően. A veszélyhelyzetet május 15-étől, mától rendelték el. Az erre vonatkozó törvény, mint ismert, a jogi procedúra miatt leghamarabb hétfőn léphet érvénybe.
Ha a helyzet rosszabbodik, és rohamosan emelkedni kezd a koronavírusos megbetegedések száma, ismét szükségállapotot fog elrendelni – nyilatkozta az államelnök. Hangsúlyozta a védőmaszk viselése és a fizikai távolságtartás fontosságát. Klaus Iohannis még azt mondta, szabályok vannak érvényben, amelyeket be kell tartani az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.
A szabályok között szerepel, hogy mától a településeken és metropolisz-övezeteken belül korlátlan a közlekedés, nem kell nyilakozatban megnevezni a lakhelyelhagyás célját. A településekről (metropolisz-övezetekről) viszont csak indokolt esetekben lehet elutazni. Az elutazás csak a település elhagyásának célját megnevező, saját felelősségre kitöltött nyilatkozat birtokában engedélyezett, a formanyomtatvány megtalálható az interneten.
A rendelkezés azt jelenti, hogy Marosvásárhely metropolisz övezetében, tehát a következő községek között nyilatkozat nélkül lehet közlekedni:
Marosvásárhely, Nyárádtő, Ákosfalva, Jedd, Kerelőszentpál, Koronka, Lukafalva (Dózsa György), Maroskeresztúr, Marosszentkirály, Marosszentanna, Marosszentgyörgy, Mezőpanit, Mezőcsávás, Nagyernye és Nyárádkarácson.
Minden egyéb településre nyilatkozatot kell kitölteni. A nyilatkozatban láthatóak azok az indokolt esetek, amelyekre hivatkozva a veszélyhelyzetben el lehet hagyni a települést, ahol lakunk. Nyomós oknak számít többek között a munkahelyhez kapcsolódó, szakmai tevékenység, az önkénteskedés, humanitárius tevékenység, a mezőgazdasági tevékenység, a mezőgazdasági termékek értékesítése, ingatlan karbantartása, a gyógykezelés kezelőközpontokban, családtagok/gyerekek elkísérése/ellátása, eltartott rokon vagy más személy gondozása, idős, beteg vagy fogyatékkal élő személyek ellátása, haláleset a családban stb.
A nyilatkozat letölthető innen: file:///C:/Users/hir1/Desktop/declaratie-pe-propria-raspundere-stare-de-alerta.pdf