Kedden a nulladik nappal, majd szerdától vasárnapig versenyfilmekkel, játékfilmekkel és egyéb kiegészítő rendezvényekkel rajtol Marosvásárhelyen a 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Az esemény küszöbén sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, akik összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
A versenyprogramban 49 alkotás lesz, ezeket 1200 beküldött produkcióból válogatta ki a szakmai zsűri. A pályamunkák 5 kontinensről érkeztek, a döntőbe került alkotások közös ismérve, hogy jó filmek – mondta Sipos Levente, a fesztivál igazgatója. Hozzátette, hogy az idei versenyprogramban szíriai, iraki, iráni és afrikai filmek szerepelnek. Idén először nepáli alkotást is láthatnak a nézők.
Játékfilmek kavalkádja
A nagyérdemű ugyanakkor 12 játékfilmet is megtekinthet, köztük Románia és Magyarország Oscar-díjra jelölt alkotásait is, amelyeket szombaton a díjkiosztó előtt, illetve után vetítik le. Gáspárik Attila, a rendezvény művészeti igazgatója többek között a csütörtökön megtekinthető, Csuja László Kilenc hónap háború és Tudor Giurgiu pénteken vetítendő Parking című alkotását ajánlotta a nézők figyelmébe. Előbbi Ukrajnában játszódik, egy identitáskereső katonáról szól, utóbbi pedig a Spanyolországba kivándorolt romániaiak életét mutatja be.
Nem mindennapi hangulat
Gáspárik Attila abban látja a fesztivál varázsát, hogy a Kultúrpalota sajátos hangulata mellett filmet szerető és értő emberek társaságában nézhetünk olyan alkotásokat, amelyek nem letölthetőek, máskor nem elérhetőek, és ebben a környezetben egyedi élményt nyújtanak, másat, mintha magunkban otthon vagy vonaton telefonról, laptopról néznénk. Kiemelte, hogy sok filmben visszaköszön a román és magyar kultúra találkozása.
Ingyen koncerttől gyerekfilmig
A versenyprogram és a játékfilmek mellett koncertek lesznek, mindjárt a nulladik nap a Kultúrpalota Kistermében a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely Paralel kánonok ingyenes koncertje tekinthető meg. Az utolsó nap, vasárnap 11 órától animációs filmeket vetítenek gyerekeknek.