Elkezdték a munkálatokat a Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti megyei úton, a teljes útszakaszt felújítják. A Nyárádtő–Mikefalva–Dicsőszentmárton közötti 151B és 142 jelzésű megyei utak korszerűsítését uniós alapokból valósítja meg a Maros Megyei Tanács. A projekt keretében korszerűsítik az út mentén levő autóbusz-megállókat is, összesen 29-et, és egy 2,5 kilométeres szakaszon kerékpárutat is építenek a megyei út mellett.
A projekt keretében jövő héten elkezdik a vámosgálfalvi híd felújítását. Emiatt az útszakaszon korlátozni fogják a három és fél tonnánál nagyobb járművek közlekedését, számukra alternatív útvonalat jelölnek ki.
A kivitelező cég képviselője, Daniel Scurtu mérnök szerint sikerült a legjobb műszaki megoldásokat megtalálni arra, hogy megerősítsék azokat az útszakaszokat, ahol visszatérő problémát jelentettek a földcsuszamlások. A kivitelező projektmenedzsere azt is kiemelte, hogy a munkálatokat úgy ütemezték, hogy egy 16 km-es szakaszon már idén leterítik az első réteg aszfaltot.
A felújítási projekt összértéke 141.984.801,06 lej, ebből a vissza nem térítendő uniós támogatás 135.470.899 lej, a megyei tanács hozzájárulása pedig 6.513.901 lej. Bár az uniós finanszírozási szerződést már 2018-ban aláírták, a munkálatok sak most kezdődhettek el, mivel a beruházásra kiírt versenytárgyalás eredményét megóvta az egyik pályázó cég, és a per miatt több hónapot késett a projekt kivitelezése.
(Fotó: Maros Megyei Tanács)