A román közútkezelő, a CNAIR (Romániai Országos Útügyi Hatóság) bejelentette: több száz intelligens térfigyelő kamerát telepítenek a legforgalmasabb országutakra és autópályákra, melyek átlagsebesség alapján bírságolhatják majd az autósokat.
A projekt része a nemzeti e-Sigur közlekedésbiztonsági rendszernek, és a cél a közúti balesetek csökkentése. Az új rendszer hasonló lesz ahhoz, amit Bulgária már néhány napja üzembe helyezett, és amely a sebességhatárok kijátszását lehetetlenné teszi.
Hogyan működik?
A 400 kamera három fő funkcióval bír majd:
- a forgalom valós idejű megfigyelése,
- a pillanatnyi sebességmérés hitelesített radar segítségével, valamint
- a járművek átlagsebességének kiszámítása két megfigyelési pont között.
Ez utóbbi a rendszer egyik újdonsága. Ha egy autó gyorsabban tesz meg egy szakaszt, mint amit az adott útszakasz sebességhatára megenged, akkor automatikusan büntetést kap, még akkor is, ha a kamerák előtt lassított.
Példa a gyakorlatból
A CNAIR szóvivője, Alin Șerbănescu elmagyarázta, hogyan működik a rendszer például a DN1-es főúton:
„Tegyük fel, hogy az egyik kamera Ploiești kijáratánál, a másik Săfticánál van elhelyezve. A két pont közötti távolság 30 km. A szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/h, így a legrövidebb menetidő körülbelül 25 perc. Ha egy autót 10:00-kor rögzít az első kamera, majd 10:20-kor a második, akkor az átlagsebesség 90 km/h volt, vagyis 20 km/h-val a megengedett fölött. Ebben az esetben automatikusan bírságot kap a járművezető – még akkor is, ha minden kameránál lassított volna.”
Magyarán: a gyorshajtók többé nem úszhatják meg azzal, hogy csak a radarnál lassítanak.
Hol telepítik a kamerákat?
A kamerákat elsősorban balesetveszélyes szakaszokon helyezik el, így nemcsak a DN1-es útra, hanem Románia összes autópályájára is kikerülnek, beleértve a régi A1-es és A2-es szakaszokat is.
A rendszer 2026-ban lép életbe, a büntetések jóváhagyását pedig a rendőrség végzi manuális ellenőrzés alapján, hasonlóan a romániai úthasználati díj (rovinieta) ellenőrzési rendszeréhez.