A marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság bejelentette, hogy megemeli az újszülötteket nevelő családoknak nyújtott támogatás összegét. A program keretében minden Marosvásárhelyen született gyermek után 1500 lej értékű elektronikus utalvány igényelhető, amely kizárólag a gyermek gondozásához és neveléséhez szükséges termékek vásárlására használható fel.
Az elektronikus utalványok széles körű felhasználást tesznek lehetővé. A támogatásból többek között bébiételek, cumisüvegek és egyéb etetési eszközök, pelenkák, gyermekruházat, higiéniai és kozmetikai termékek, egészségügyi megfigyelő eszközök, kiságyak, ágyneműk, babakocsik vagy pelenkázóasztalok vásárolhatók.
A támogatás igénybevételéhez mindkét szülőnek – egyszülős család esetén a gyermekét egyedül nevelő szülőnek – marosvásárhelyi állandó lakcímmel kell rendelkeznie, és legalább hat hónappal a gyermek születése előtt a városban kellett élnie.
Az igénylést legkésőbb a gyermek születésétől számított 90 naptári napon belül kell benyújtani.
A szükséges dokumentumok között szerepel a kitöltött igénylőlap, amely elérhető a Szociális Igazgatóság honlapján, a szülők személyazonossági okmányainak másolata, a gyermek születési anyakönyvi kivonata, valamint – az adott helyzettől függően – egyéb igazoló iratok is.
A kérelmek személyesen is benyújthatók a marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság székhelyén, a Dózsa György utca 9. szám alatt, a 8-as irodában, az ügyfélfogadási program szerint. Emellett az intézmény lehetőséget biztosít az online ügyintézésre is, így a dokumentumok e-mailben is elküldhetők.
Az intézkedés célja, hogy segítséget nyújtson a kisgyermekes családoknak az újszülött érkezésével járó kezdeti kiadások fedezésében, és hozzájáruljon a gyermekek megfelelő ellátásához az első életév során.
