400 ezer lej értékben új és fontos felszerelést kapott a marosvásárhelyi ortopédiai klinika – jelentette be sajtótájékoztatón ma délelőtt a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc, és a Maros Megyek Klinikai Kórház menedzsere, Ovidiu Gârbovan. Az új röntgengép legnagyobb előnye, hogy mobilis, C alakú, így a műtétek közben is felvételt készíthetnek, operatívvá téve ezáltal a beavatkozást. A másik rendkívül fontos tulajdonsága az eszköznek az, hogy a hagyományos gépekhez képest jóval kevesebb sugárzást bocsát ki, jobban kímélve az orvost, beteget egyaránt.
Kovács Attila ortopéd orvos elmondta, a performáns gépnek köszönhetően rövidül a műtétek ideje. Eddig is volt röntgengépük, ami 20 éves és nem volt mobilis, azaz nem volt lehetőség operáció közben felvételt készíteni a csontokról. Hozzátette, naponta tíz orvos és a rezidensek (számuk változó) dolgoznak, napi több műtétet végeznek. A marosvásárhelyi kórházban leggyakrabban csípő- és térdprotézist ültetnek be.
Mind a megyei elnök, mint pedig a kórház menedzsere egyetértett abban, hogy az ortopédiai klinika a kórház büszkesége, hiszen nagy múltú intézmény, orvosai pedig neves szakemberek, akik általános megbecsülésnek örvendenek és jó eredményeket érnek el.
Az ortopédiai kórházban gond volt a szenny- és esővíz elvezetésével, emiatt az egész udvart fel kellett ásni. Ezzel a munkálattal egyúttal rendbe tették az udvart, parkolókat, így kellemessé és rendezetté vált.
(Nyitó fotó: Henn Attila/Maros Megyei Tanács)