Súlyos pénzbírsággal sújtották azt a koronkai férfit, aki építkezési törmeléket és törött cserepeket dobott ki Marosvásárhely egyik peremterületén. Az elkövetőt 30 ezer lejre büntették meg.
Az eset március 18-án, délután fél négy körül történt, amikor egy kisteherautó felhajtott a Hidegvölgy utca fölötti fennsíkra, ahol az ott szállított hulladékot – törmeléket és cserepeket – egyszerűen lerakta.
A szabálysértést egy környékbeli lakos észlelte, aki lefotózta az egész folyamatot, majd a felvételeket továbbította a hatóságoknak. A bizonyítékok alapján a helyi rendőrség azonosította az elkövetőt, és március 27-én kiszabta a bírságot.
A szankciót a hulladékgazdálkodásra vonatkozó hatályos jogszabályok értelmében alkalmazták. A hatóságok ismét felhívják a figyelmet arra, hogy az illegális hulladéklerakás súlyos következményekkel jár, és a környezet védelme közös felelősség.