Az egyik helyi kezdeményezés, amelyet nagy örömmel támogatunk, a Pedibus. Ez tulajdonképpen szervezett gyalogos iskolajárat: a program egy felnőtt önkéntesek segítségével megvalósuló csoportos kezdeményezés, melynek célja, hogy sétálásra ösztönözze az iskolás gyermekeket.
A kezdeményezés viszonylag friss, májusban indult, akkor még heti egy napon, négy útvonallal. Mára, decemberre már kilenc útvonal működik: négy továbbra is heti egy napon, öt pedig minden tanítási napon. Ezeket a jövő héttől kezdve a Pedibus Târgu Mureș / Lábbusz Marosvásárhely Facebook-oldalon is bemutatják, amely jelenleg készül.
Mi pedig, a punctul.ro / pontmaros.ro csapata, ma reggel 7:40-kor minden „Tudor-útvonalon” érkező gyereket, aki elhaladt a Bolyai utcai irodánk előtt, egy-egy forró csokoládéval leptünk meg – amit a kis gyaloglók nagy örömmel el is fogyasztottak!
Köszönet a Téka Bisztrónak, amiért nyitás előtt elkészítették a forró csokikat.
Cristian Teodorescu