Hétvégén kerül sor a 40. Kárpát-medencei disputaversenyre, november 8-10. között Marosvásárhelyen.
A Maros Megyei Tanáccsal társszervezésben, a 7. Számú Általános Iskola Szülőbizottsága segítségével fogadják házigazdaként a Marosvásárhelyi 7. Számú Általános Iskolában a Körtesi Sándor igazgató által koordinált, illetve a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban a Tamási Zsolt által vezetett disputa-klubok a Kárpát-medencéből érkező disputásokat.
A nagy érdeklődés miatt az elődöntők két nap, pénteken és szombaton zajlanak. Az I. korcsoport (IV-VI osztályos diákok) péntek délután vitáznak a 7-es iskola tantermeiben arról a tételmondatról, hogy „A városok főteréről ki kell tiltani az autós forgalmat”.
A II. és III. korcsportokban regisztráltak (VII-IX, illetve X-XII osztályosok) szombaton mérik össze vitakészségüket „A szelektív hulladékgyűjtést szigorítani kell” témakörben, miután a vetélkedő hivatalos megnyitására sor kerül a Maros Megyei Tanács tanácstermében reggel 9 órakor.
A viták nyilvánosak az érdeklődők számára is.
A szombati elődöntők 10.00, 11.45 és 15.00 órakor kezdődnek, a város különböző helyszínein (Köpeczi-ház, Bernády-ház, Teleki Téka, Belvárosi plébánia kriptája, Rákóczi iskolaklub, a múzeum Várban található központi épületében, az unitárius egyház Dersi János termében, a Vártemplom gótikus termében, a Kultúrpalota kórustermében). A Karl Popper vitamódszernek megfelelően a csapatok a sorsolásnak megfelelően felváltva tagadó és állító pozícióból is kell hogy bizonyítsák felkészültségüket a témából, illetve vitakészségüket.
Az elődöntőkön legjobban teljesítő, korosztályonként 2-2 csapat vasárnap, a döntőn méri össze felkészültségét, 10 órától (helyszínek: Köpeczi-ház, Bernády-ház és Múzeum), majd ezt követően a Maros Megyei Tanács tanácstermében kerül sor a díjazásra.
(Fotó: eotvosoh.hu)