Független jelöltként mérkőzik meg a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségért a nyári önkormányzati választásokon Soós Zoltán (fotó), akit korábban az RMDSZ jelölt a tisztségre – jelentette be Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Közölte: előbb az RMDSZ Maros megyei Területi Állandó Tanácsa, csütörtökön pedig az országos RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is jóváhagyta Soós Zoltán függetlenként történő indulását. „Azért döntöttünk így, mert az a célunk, hogy Soós Zoltán nyerjen, és ehhez minél szélesebb körű támogatásra van szükség a politikai erők, a civil szervezetek és nem utolsósorban a szavazók részéről” – közölte a politikus.
A Maros Megyei Múzeum igazgatója 2016-ban az RMDSZ jelöltjeként vett részt a marosvásárhelyi polgármester-választáson, és mintegy 6 százalékkal kapott kevesebb szavazatot, mint a tisztséget megnyerő Dorin Florea. Idén január közepén Soós Zoltán bejelentette, hogy függetlenként indulna.
Ekkor a választásokra független polgármesterjelöltként készülő Hermann Mark Christian is jelezte: visszalép Soós javára, ha függetlenként indul, és az ő programjának egyes pontjait is felvállalja.