A rendőrök segítségét kérték az útügyiek
Havazni kezdett tegnap este, és Maros megye egyes részein egész éjszaka hullt a hó. A Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) tegnap délutántól ma …
Havazni kezdett tegnap este, és Maros megye egyes részein egész éjszaka hullt a hó. A Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) tegnap délutántól ma …
A Maros Megyei Tanács idén 140.893.000 lejt fordított a költségvetéséből a megyei utak karbantartására, javítására és korszerűsítésére. Ebből az összegből 66,8 millió lej a karbantartási …
„Meg tudom magyarázni….De ki az a Bubus?” címmel mutatott be három felvonásos vígjátékot a szovátai Szarkafészek, amatőr színtársulat, Szovátán, november 29-én és 30-án. A társulat …
19 óra körül érkezett a hívás, mely szerint a Nyárádszeredához tartozó Szentannán kigyulladt egy melléképület. A tüzet négy sugárral sikerült megfékezni, és több háziállatot is kimentettek. …
Marosvásárhelyen tartott országos küldöttgyűlésén az RMDSZ Nőszervezete kiértékelte az elmúlt két év munkáját, ugyanakkor meghatározta a következő két év prioritásait is. ‘A jövő évi választásokon …
Hideg időre, havazásra, jegesedére vonatkozó figyelmeztetés van érvényben kedd reggelig az ország egész területén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint Erdélyben, Máramarosban, a Körösök …
Megérkezett az utolsó adag influenza elleni védőoltás Marosvásárhelyre. Ez a szállítmány a csecsemők és a krónikus betegségben szenvedő gyerekek számára jött. A családorvosok 116 adagot …
Néhány órán belül megtalálták azt a kiskorút, aki szombat délután tűnt el Marosszentkirályról, egy családi típusú házból. A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy a …
Vasárnap ünnepélyes keretek között átadták a Dicsőszentmárton központjába vezető hidat, amely építését nyáron kezdték el. A szalagvágást műsor követte, amely keretében néptáncot járt és dalokat …
Klaus Johannis államfő a legmagasabb állami kitüntetéssel, a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a szívek orvosaként emlegetett marosvásárhelyi sebészt, Horațiu Suciut, a helyei Szív és Érrendszeri Betegségek Intézetének …
Marosvásárhelyen leghamarabb jövő év elején lesz lehetőség szelektív hulladékgyűjtésre: a múlt héten tartott közbeszerzési eljárás nyomán két beérkezett ajánlatot fognak elemezni, ez a folyamat várhatóan …
A Marosvásárhelyi Táblabíróság ma első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján …
Szováta Város Önkormányzata is elkészítette és elhelyezte a város adventi koszorúját annak immár hagyományos helyén, a központban található placcon. Ide gyűlnek össze hétről hétre a …
A per egyelőre az előzetes szakaszban van, amelyben a bíró megvizsgálja a vádlottak, illetve a perhez polgári peres félként csatlakozottak, valamint az 1989. December 21. …
4 százalékos volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta októberben, ami 0,1 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónapban jegyzetthez viszonyítva – közölte pénteken az Országos Statisztikai …
A FUEN nemzetközi szakértői csoportjának képviselői az Európai Parlamentben mutatták be a Minority SafePack polgári kezdeményezésen alapuló jogszabály-javaslat csomagot. Az RMDSZ tegnapi közleményéből kiderült, aAz …
December 2-ától egyszerűsödik a konzuli díjak befizetésének rendje – értesített a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A tájékoztatás szerint hétfőtől a főkonzulátuson, bankkártyával is fizethetnek azok, akik …
Bár napirenden szerepelt, a marosvásárhelyi tanács elhalasztotta a lakónegyedekbeli parkolókra vonatkozó szabályzat vitáját. Decemberben ugyanis a Marosszéki Közösségi Alapítvány közvitát tart a téma kapcsán a …
Legkésőbb december elején kifizeti a marosvásárhelyi önkormányzat a tartozásokat azoknak a helyi civil szervezeteknek, amelyek szociális szolgáltatásokat nyújtanak – ezt az ígéretet kapta a nemkormányzati …
Hegedű- és zongorakoncertet adnak a marosvásárhelyi Művészeti Líceum legkisebbjei, rendkívüli helyszínen: az állatkertben. Az eseményre szombaton, november 30-án kerül sor, 10 órától. A nap meglepetése …